Új játékszer - en route :D

Végre sikerült eldöntenem, milyen fényképezőgépet vegyek, ráadásul a pénz is megvan hozzá, sőt mi több, a gép már úton van valahol Marosvásárhely fele. Pár óra és itt lesz. :D No de mi is pontosabban???

Fénytechnikában mindigis Canon párti voltam, így már mikor felmerült az ötlet, hogy jó lenne egy DSLR (tükörreflexes digitális fényképezőgép) nekem, Canon-ra gondoltam. Nevezetesen egy Canon EOS 1000D-re.

Úgy egy év múlva komolyabban kezdtem foglalkozni a témával, és lassan világossá vált előttem, hogy nem lesz kielégítő számomra az 1000D tudása, így a sorban következő gépet kezdtem vizsgálni, melynek neve Canon EOS 450D. A 450D nagyon jónak tűnt, sok újítással és plusz funkcióval van ellátva az 1000D-hez képest, ráadásul majd' 5 hónappal ezelőtt volt szerencsém kipróbálni is, ugyanis egy kedves ismerősöm gépét szilveszter alkalmával szemügyre ill. kézbe vehettem. Nagyon tetszett és biztos voltam benne, hogy ez a gép megfelel majd az elvárásaimnak.

Csakhogy eltelt még egy hónap, és olvasgatni kezdtem a következő gépről a sorban, amely egyben a kategória akkori legjobb gépe volt, a Canon EOS 500D. Ennek a gépnek már HD minőségű videó funkciója is van (ezen funkciót én kissé hiányoltam is a 450D-ből), azon kívül számos újításon és javításon esett át elődeihez képest (mint például a 15 megapixeles érzékelő, amely a 450D esetében 12 volt, míg az 1000D-nél csupán 10). Eldöntöttem: ez a gép kell nekem! Igen ám, de ahogy én lépegettem egyre feljebb és feljebb a gépek soraiban, úgy nőtt az áruk is.

Tudtam, hogy kb. évente jelenik meg új verzió a Canon-tól ebben a kategóriában, ezért gondoltam, hátha piacra dobnak egy újabbat, és akkor ennek lejjebb jön az ára. Ez hamarosan be is következett (bár az 500D ára nem sokat csökkent), viszont az új Canon EOS 550D ismét rabul ejtett. A jobb videó funkció, a 18 megapixeles érzékelő, és még néhány nagyon hasznos újítás, amelyek már szinte a következő kategóriába emelték a gépet, volt az, ami meggyőzött, hogy ezt a gépet vásároljam (bár pénzem még közel sem volt rá).

No de időközben kigyűlt a pénz, és íme itt ülök ma, és várom az 550D-met, amely, amint ezen sorokat írom, már meg is érkezett. Ezért gyorsan le is zárom nagy izgalmak közepette szerkesztett irományom, hogy kibonthassam a csomagot, és kipróbálhassam végre az új házikedvencet.

P.S.: Hamarosan érkeznek a fotók is! :)

Viharon túli szélcsend

Levegő után kapkodom, de mintha dobozba zártak volna, fulladozom. Mélyeket sóhajtozok. Holnap vizsga… tanulni kéne… muszáj. A szövegre nézek, megpróbálok odafigyelni, bízva magamban, hogy most menni fog, most nem hagyom, hogy összezavarj. Mély lélegzetet veszek és olvasni kezdek. Egészen jól megy – bíztatom magam – de nemsokára észrevétlenül kihagyok egy szót. Hirtelen elkalandoznak gondolataim, beindul a fantáziám sötét oldala, bűnös szavak, mondatok csengenek a fülemben, árnyékos képek futnak végig összeszűkült szemeim előtt, és néhány perc múlva ismét a csapdában ébredek és levegő után kutatok. Egy sóhaj után újra nekilátok, nehogy elhiggyem, hogy nem figyeltem oda. Az első szót még elolvasom, a másodikat is, sőt, ha nagyon megerőltetem magam, egy egész mondatot, de utána… már megint Fölöttes énem nélkül folytatom az „olvasást”. Ő ugyanis ismét újabb gondolatokat sző, és nem hagyja nyugodni Énem, mi több hevesíti dobogását, elszívja előlem a levegőt, és érzem, hogy megfolyt. Nem jó ez így. Véget kéne ennek vetni, mert így se tanulni, se egyebet tenni nem tudok, csak nézem, ahogy pörögnek a percek. És az óra meg nem áll. Véget kéne vetni, ehhez viszont Te kellenél, én pedig elzártam magam Tőled, és eldöntöttem, hogy mára így is maradok. Részben büszkeség, részben pedig a tudat, hogy ha beszélnénk, úgysem hagynál alább, még ha be is bizonyítanám, hogy sok mindenben igazam van, ahogyan Neked is, ami nem enged nyitni. Így hát marad a fulladozás mára, Yirumát hallgatok és folytatom – próbálom – a tanulást.

Gyöny[ör(öm)]

Láttad már valaha a reggelt,
Amikor a Nap felbukkan a parton
És a csend egy
Gyönyörű hanggá válik?

Láttad már valaha az izzást,
Amikor feljön a Hold
És az álmok közel vannak
Azokhoz, akiket szeretünk?

Üzenet

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…

És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad…

Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.

(Wass Albert: Üzenet haza)

Három "fura" vers :)

A mai "Bevezetés a kommunikációelméletbe" óra alatti "suttyom" tevékenységünk eredménye:

Egy gyönyörű napsütötte este
Megfőzte, megvágta és megette.
Ég a Nap melegétől a kopár sík szarja,
Leesett a fáról, s elrepült a kalapja.
S Juliska kimegy a dombra,
Nagy haragra gerjedt a malacra,
Felakasztja parókáját a fára,
Kihajlott az útra az orgona.

Melegen sötött le a Nap sugára,
A gólya rászállt a szirti sasra.
Hajnalhasadásra kihajtott a vásárba,
S a babát elrabolta a tata.
Felkiáltott egy nagyot, mondva "ra-ta-ta-ta"!
S odaégett a tej, s a palacsinta.
Nem volt annak baja, csak verte a búja,
S a lapot ellepte a paca.
S később bekapta egy szalamandra,
S a kinezikus viselkedés is faja! :))
Megcsendült szikár hangja
Mikor összegyűlt három fonéma.
Ráhullott a nagy zsák alma,
És vége van a versnek na!

Vállát lágyan beteríté haja sátora,
Bement a maci a barlangba.
Ejj de mikor a káposztás Timko kenyeret meglátta,
A sok esőzéstől összedőlt a hajléka!
Mikor a tsigúúúzt meglátta a kirakatba' -
Azt aztán nem teszi ki az ablakba.
Mikor a kutyát megölelte a cica,
S bebújt a macskádba a cicamica.
És a sonkás szendvicset bekapta.
Tsigmuuzz trattrattattatta!
De a szemöldöke elárulta.
Tsiga méhben van a lép,
Na de ki az, aki belép, s kilép?
Szeretlek malacta!

Ígéret

"Egyedül egy pohár borral
Súlyos estén csendesen
Szigorúan szűk magányban
Hétköznaptól mentesen

Átgondoltam hogy is kéne
Figyelnem rád, kedvesem,
Ha rólad írok, hogyan szóljon,
Hogy dallam és vers egy legyen

Sötét erdőn leszek kis ház,
Mely meleg fénnyel hívogat,
Érezd, hogy ha szólók hozzád,
Minden szavam simogat.

Ha mennem kell és induláskor
Szomorú a két szemed,
Beléd ég a tekintetem,
És így maradok teveled.

És ha én már nem is leszek,
Az ígéretem megmarad,
Tudom, mikor árulsz el majd,
S velem együtt önmagam.

Ha elfelejtesz s sáros lábbal
Taposol majd szívemen,
Készülj, mert meg nem bocsátunk
Sem én, sem az istenem."

Legyen vörös!

"Elvégre is hányféleképpen lehet összetörni egy szívet, miközben még mindig elvárják tőle, hogy dobogjon?"

Lejárt lemez?

LEGO-óra

Újabb nap, újabb unalmas órák az egyetemen, újabb telefonos fotók. :)

Új pajtás

Egyik nap katt, másik nap matyukálás. Eredmény (ahogy egy 2 megapixeles LG KE970 Shine telefon látja):

Ricsaj

Zavar. Fáj. Mondjam? Ne mondjam? Mondom. De hiszen úgysem értenéd... Dehogynem, értesz te engem, és különben is azt kérted, mondjam, ha zavar, mert örülsz, ha elmondom és harapófogóval húzom ki belőled, amit másképp nem lehet. Egy pillanat! Zavart, mondtam, és nem örültél neki, sőt, azt kérted, inkább ne mondjam. Nem mondom. Akkor viszont továbbra is zavar. Mondani kell...kellene. De félek, hogy ismét megbántalak és haragudni fogsz. Nem mondom. Zavar. Fáj.

A történet sohasem

"Hajnali harmat száll
És minden cseppjén megcsillan a fény,
Ahogy legördül hosszú fűszálak hegyén,
A városkapunál
Az érkező megáll,
Csak egy csavargó; vagy egy álruhás király?

A falakon túl a nép
Éli nyüzsgő, zajos, mohó életét,
És az ismeretlen a város főterén
Egy faragott kőre ül
És a tömegben egyedül
Egy furcsa, régi hangszeren különös dalba kezd.

Mint a suttogás a szélben,
Nem volt több a dal,
És félig el is fojtotta az őrült hangzavar,
Mint a suttogás a szélben,
Könnycsepp a harmatban,
Gyémántpor a szálló homokban.

És aki arra járt,
A gyűrött kalapba pénzt dobott talán,
És ment tovább a dolgai után.
Aztán évek múltak el
És századok teltek el,
A város mindig változik, az emberek sosem,
A színhely mindig változik, a történet sohasem."

Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

(Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?)